Kertész Zsuzsa az édesanyja halála napján is bement dolgozni a Magyar Televízióba
A műsorvezető be volt osztva, nem akarta lemondani.
A műsorvezető be volt osztva, nem akarta lemondani.
Most 82 éves az egykori tévés.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Vadász Ágnes, a magyar rádiózás kiemelkedő alakja - közölte a család az MTI-vel.
A Magyar Televízió nagy korszakának egyik termékeny rendezője 89 éves volt. Számos hazafias témájú történelmi tévéfilm fűződik a nevéhez.
A Magyar Televízió riporterlegendája a szerdán elhunyt amerikai sportolóval, Rafer Johnsonnal készítette fura körülmények között élete első interjúját, még 1958-ban.
Hankiss Elemér társadalomkutatóként lett a rendszerváltás után a Magyar Televízió elnöke – miután többször is visszautasította a felkérést. Optimizmussal fogott a munkához. A HVG éppen a hírhedt médiaháború kitörése előtt pár héttel, 1990 októberében készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.
A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
Wisinger István a legismertebb tévés személyiségek egyike volt a Kádár-korszakban. Volt egy illúziója a BBC szintjére emelt szabad Magyar Televízióról. Képesnek érezte magát arra, hogy ennek felépítésében vezető szerepet vigyen. Az illúziók elvesztek. Amióta 2000-ben "leépítették", tanít, könyveket ír, és elborzadva nézi, mivé lett a Magyar Televízió. Interjú.
Közszolgálatisága átmenetinek bizonyult, de a mostaniaknál még a kádári időkben is voltak jobb évei.
Július elsejével egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt.
Fénykorában négy millió embert vonzott a képernyők elé műsorával, de a mai televíziózásból már nem kér, mert nem akarja saját életművét polírozni. Egri János hosszú idő után szólalt meg.
Kövér szerint a sajtószabadság abban a formában, ahogyan megálmodták és ahogy "a demagógok hirdetik", már régen nem létezik. Szerinte semmi baj, hogy az ATV "elfogult a baloldal javára", hogy a Népszava "pártos revolverlap", de az már inkább sajnálatos, hogy a Népszabadság "pártlappá süllyesztette magát". Azt is mondta, hogy a Magyar Televízió és Magyar Rádió teljesítményével sem elégedett. Simicskáról is szó esett.